Skip to content

Guadeloupe – 2. rész

Guadeloupe – Basse Terre

Cikkem első részét itt találod.

A Basse Terre oldal meglehetősen dombos-hegyes vidék. Persze ez nem jelenti azt, hogy a karibi hangulat itt már nincs jelen, sőt még jobban érzékelhető. Hiszen a sík vidéken szinte csak a tengerpartokon érezhető ez a stílus érzés, de a hegyi kisvárosokban a házak színe és a kis büfékből és boltokból kiáramló karibi ételek fűszeres illata jobban érezteti velünk, hol is vagyunk. A part mentén húzódó hegyi utakon már autóval is megéri körbeutazni a sziget ezen részét, hiszen a kilátás ámulatba ejtő. Ugye Point a Pitréről már írtam az előző cikkemben is, a repülőtérről éppen ide érkezel meg. Sokan azt hiszik ez Gwada (a helyiek így rövidítik a Guadeloupe-t) fővárosa, de nem.

Point a Pitre városa igazából egy átlagos nagyvároshoz hasonlítható. Szűk utcákkal tarkított, amelyek mindkét oldalán boltok tömkelege várja a vásárlókat.  A külvárosi részeken a kikötő és a piac területe ami érdekesebb, valamint a környéken található kisebb templomok és parkok. Ha nem shoppingolni szeretnél, akkor érdektelen lesz a városi nyüzsgés, hiszen ezt az érzést itthon is átélheted egy nagyvárosban.

Egy kicsit kaotikusabb a sziget ezen részének a bemutatása. Itt már nem használható a térkép bizonyos részeiről való “indulj el balról, és haladj jobbra” módszer, mivel a sziget peremétől a belseje felé haladva több látnivalóval is találkozunk.

Zoo de Guadeloupe au Parc des Mamelles

A terület egyik különösen élménygazdag helye a Zoo de Guadeloupe au Parc des Mamelles. A dzsungel fölé épített állattani és botanikus park internetes képeit nézegetve láthatjuk, hogyan sétálgatnak a látogatók a park függőhídjain. Ez, a már képzeletben is ámulatba ejtő érzés a valóságban egyszerűen magával ragadó. 

A pálmatenger koronájával egy magasságban sétálva csak kapkodja az ember a fejét a gigantikus méretű növények leveleit látván. Maga az állatpark rész nem olyan nagy és nincs is olyan sok állat, viszont a függőhidas sétálgatás akkora élményt ad, hogy igazából legszívesebben még egyszer végig mennél rajta. Javaslom, hogy ha teheted, forgalommal szemben sétálj vissza az elejére a hidakon, mert számtalan olyan dolgot realizálhatsz és vehetsz észre a második séta során, ami mellett simán elhaladtál az első körben. A jegy nem olyan drága, 15 euro/felnőtt, 8 euro/gyerek és nagyjából egy fél napos programnak megfelelő időt vesz igénybe a látogatás. A kasszánál lehet bérelni több nyelven beszélő idegenvezető készüléket de én nem gondolom indokoltnak ehhez a programhoz a nyelvi támogatást. Ugyanitt a kasszánál egy kis szuveníresnél lehet vásárolni helyi csecsebecséket.  

Jardin Botanique de Deshaies

Az állatkerttől mintegy 30 percnyi autóútra található a Jardin Botanique de Deshaies botanikus kert. Ez is olyan program amit egy napra lehet időzíteni az állatkerttel, szintén fél napot elég rászánni, viszont kihagyhatatlan látnivalónak tartom! Gyönyörű szépen kiépített füvészkert. A virágok, a pálmák, a papagájok, a banánfák széles tárháza található meg itt. Minden növény igényesen, esztétikusan van bemutatva, és fel is van táblázva információkkal. Látható egy kisebb mesterséges folyó is  a kert területén, amiben egy vízesés is kialakításra került, melynek a lábánál flamingók sétálgatnak. Van egy étterem is itt, ha valaki megéhezne a nagy sétában. 

A botanikus kertbe belépve egy mesterségesen kialakított halastó várja a látogatókat. Természetesen ezek a halak etethetők az ott kihelyezett, nekik szánt csemegével (az eleséggel ne spórolj, mert más állatnak nem fogod tudni oda adni a kert területén). A felfedezőút elején egy óriási röpdébe érsz, ahol aprócska szivárványlóri papagájok várják az őket látogató turistákat. Nagyon barátságosak és lehet őket is etetni a nekik szánt virágnektárral. De csak óvatosan, mert nagyon akaratosak tudnak lenni ám, valamint enyhén csipkedni is képesek sőt, még a poharat is kivehetik a kezedből ha nem figyelsz eléggé. (Ha etetni szeretnéd őket,  vigyél magaddal 50 centest, mert csak azt fogadja el a gép, persze akár vissza is sétálhatsz a kasszához pénzt váltani de kényelmesebb előre gondolkodni)

A belépő 15,90 euro/felnőtt, a gyerek jegy pedig 8,40 euro (úgy gondolom ez sem a világvége). A séta végeztével gyönyörű szép kilátás nyílik a Karib-tengerre. Itt egy büfében lehet rágcsálnivalókat és hideg üdítőt is vásárolni, ezek elfogyasztására pedig hangulatos fa ülőket helyeztek ki, ahonnét tényleg pazar a kilátás. Élménydús pihenést jelent a nagy séta után. 

Hosszabb-rövidebb dzsungeltúrák

Ha Pont a Pitre felől közelíted meg az állatkertet, útközben megannyi túralehetőséget fogsz látni kitáblázva. Egy rövidebb, 15 perces túra várja a kalandorokat a Cascade aux Ecrevisses -nél. Ez egy kisebb vízesés 2-3 percnyi sétára van az autóúttól. 5-10 perc autóútra innét egy nagyobb, 50 perces dzsungeltúrára is elindulhatsz Maison de la Forêt– hez. Itt jól figyelj, mert könnyen megpillanthatod a Föld legkisebb testű madárcsaládjába tartozó apróságokat, a területen is megtalálható kolibriket. Varázslatosan szépek és könnyen felismerhetőek röptük érdekes,  zümmögő hangjáról, és gyors mozgásukról. A dzsungel közeli szállásoknál gyakrabban előfordulnak de a sziget trópusi mivoltához képest viszonylag ritkák. A túrára érdemes túracipőt venni. 40 fokban is nedves és sáros a közeg szinte mindenütt, mivel gyakoriak a trópusi záporok. Ez jellemző az állatkertre és a botanikus kertre is.

Maison de la Forêt

A Maison de la Forêt-nél egy kis múzeum várja vendégeit, ahol túraútvonalakat lehet keresni és szervezett, fakultatív túrákra is be lehet fizetni, mint a vulkánnal szemben lévő hegyre vezető túra (innét rálátni a vulkánra), vagy egyéb vízeséstúrák stb.  (La Soufrière, Lac Flammarion, Chute du Carbet)

Ismét Point a Pitre felől lefelé haladva a part mentén strandok sokasága van. Viszont a legtöbb strand nem olyan látványos, mint a sziget másik felén. Kicsit szikárabb, szárazabb ez a oldal, a növényzetet is inkább kaktuszok jellemzik. Egy-két partszakasz azonban hasonló a sziget másik feléhez, viszont itt jellemzően erős szél van, így csak kevés idő eltöltésére alkalmas. A sziklás vidék is fantasztikus! A vulkánhoz közeledve a homok színe is változik, a gyönyörű fehér homokos tengerparttól a sárgás-barnás homokon keresztül eljutunk az arany-fekete színű vulkanikus partokig.

Allée Dumanoir – a híres pálmasor és a fekete homokos tengerpart

Az autóúton haladva megtekinthető az Allée Dumanoir, az utat övező híres pálmasor. Egy két fotó erejéig mindenképpen érdemes itt megállni. Lélegzetelállító a szabályos pálmasor látványa.

 Lefelé haladva a parton juthatsz el Plage de bananier-hez.  Ez egy gyönyörű szörfös part a vulkán lábánál fekete homokkal.

Ezen az úton továbbhaladva eljuthatunk a fővárosba Basse- Terre-be. A fővárosban található két kisebb botanikus kert és egy katolikus Notre-Dame (Église catholique Notre-Dame-du-Mont-Carmel). A part mentén fellelhetőek egy kőszobor csoport maradványai Fort Delgrès. Szintén vásárlásra alkalmas a környék, szép karibi házak, piacok, rum múzeum, ahol befizetett rum kóstolással egybekötött vacsorát kínálnak esti kikapcsolódás gyanánt. A part mentén tovább haladva újabb kisebb-nagyobb partszakaszokon strandolhatsz és mivel távolodunk a vulkántól, visszatér az aranybarnás homokszín a partokon.

Plage de Malendure

A következő nagyobb megálló a Plage de Malendure.  Ezen a partszakaszon bármilyen vízis portot kipróbálhat az ember (kajak, kenu, búvárkodás, snorkel stb…). A part mentén 6-8 méterre befelé pedig teknősökkel lehet együtt úszni. Az emberek 80%-a nem mer bemerészkedni a mélyebb vízbe pedig a teknősök ott találhatók meg. Légy figyelmes mert nagyon gyorsak, viszont kérlek vigyázz rájuk, ne nyúlj hozzájuk. Itt befizethető szintén sok fakultatív program. A parttól 5 percre hajóval található egy sziget a îlets Pigeon. Ide át lehet hajózni attól függően, hogy milyen szolgáltatást téritettél meg. 1,5 órát tölthetsz itt. Snorkelezhetsz, vagy elsajátíthatod a búvárkodás alapjait. Szuperszínes halakat láthatsz és káprázatos korallokat. A kis szigeten van egy aprócska partszakasz, ahol napfürdőzhetsz is, ha kedved tartja. 

Kakaómúzeum

Tovább, a part mentén lefelé haladva találod a La Maison du Cacao kakaómúzeumot. A múzeum hasonló a kókuszmúzeumhoz csak itt egy kisebb kakaóültetvényen végigsétálva ismerhetjük meg a kakaóbabok fajtáit, megnézhetjük az őrlési folyamatokat, megízlelhetjük, megtapinthatjuk őket. Vásárlási lehetőség itt is van. Felnőtt jegy 8 euro a gyerek pedig 4 euro.

Grande-Anse Beach

A Grande-Anse Beach a sziget legnagyobb összefüggő partszakasza. Aranybarnás színű homok borítja. Hangulatos kis bárok és büfék vannak a part mentén, esténként táncolási és vizipipázási lehetőséggel. És akad itt még valami, amit véletlenül sem szabad kihagynod! A napnyugta. Igen, valóban szép talán mindenütt a Földön, itt viszont egyszerűen leírhatatlan! Tényleg, nem tudom szavakba önteni, azt ami itt a türelmes emberre vár alkonyatkor. Sokunk fantáziája képes káprázatos dolgokat elképzelni, de amikor itt megpillantod a naplementét, újra rájössz, hogy a világ legnagyobb léptékkel dolgozó művésze maga a természet…

Saint-Rose – kikötő az eltűnő szigetekhez

Innen szintén felfelé haladva érdemes 1-2 helyen megállni a part mentén (Plage De La Perle, Pointe du Grand Bas Vent, Pointe du Vieux Fort és igazából akármelyik partszakaszon )amíg el nem érünk  Saint-Rose-ba. Innen indulnak hajóutak az eltűnő szigetekre. Hajóbérlési lehetőség van, így egy speciális gps segítségével saját irányítású kis hajóval indulhatsz a szigetek felkeresésére. (Ezt olyannak nem ajánlom akinek nincs tapasztalata a hajózásban, hiszen nyílt vízen kell behajózni ezekre a kis szigetekre). Igazából könnyű oda találni a gps segítségével, viszont óvatosnak kell lenni nagyon, mert a legtöbb helyen sekély a víz. Van ahol bokáig érő, van ahol 1-2 méteres majd 5-6 méteres vagy annál is mélyebb. A kikötésnél is figyelmesnek kell lenni mivel folyamatosan hullámzik a víz, ami elsodorhatja a hajót.

Szuper helyekre lehet eljutni: 

  1. Az első ilyen eltűnőben lévő sziget a Blanc. Ezen a szigeten a legfehérebb a homok az összes közül. Sajnos itt kikötni csak időnként lehet, mert a madarak költési időszakában le van zárva a sziget. Ilyenkor védett a terület és szigorúan tilos közel menni és megzavarni őket. 
  2. A következő állomás egy GPS koordináta, ahol a sekélyebb vízben tengeri csillagok felett lehet sznorizni. 
  3. Ezek után tovább haladva a hajóval az első és legcsodálatosabb szigetre lehetett kikötni. az Ilet La Biche -re. Ez a sziget mára már a vízfelszín alá került.  Bokáig ér a víz de még kivehető a sziget terjedelme. A legcsodálatosabb hely amit elt tudsz képzelni. Ha elég figyelmes vagy, a szigeten sétálva láthatsz  ráját, citrom cápát, tengeri fosszíliákat és kagylókat. Figyelem!! Homokot elhozni a szigetekről szigorúan tilos mert, ha minden turista elhoz egy maréknyit akkor 1 éven belül eltűnik a sziget. Nagyon figyelik és büntetik is az ilyen próbálkozásokat. 
  4. Innen tovább hajózva eljuthatsz az Ilet a Caret szigetre. ez egy igazi bulisziget, a francia milliomosok buli helyszíne. Óriási jachtokról szól a “Zouk” karibi zene. Koktéloznak táncolnak a térdig érő vízben, sütnek-főznek az aprócska szigeten. Szuper hely egyszer mindenkinek látnia kellene. Visszafelé hajózva, a kikötő felé két elsüllyedt hajónál is lehet sznorkelezni. Az első helyen csupán 1-2 méterre van a roncs a felszíntől, tőle 5-10 percnyi hajóút után van a másik, 5-6 méteres mélységben.  Ez a merülés már snorkellel nem érhető el, ide búvárfelszerelés kell. 

A Basse Terre részen a csatornát elhagyva kezdődnek a dzsungel felé vezető hegyi menetek.

A vulkánt mezőgazdasági kultúrák ölelik körül. Kókuszpálma ültetvények, kakaóültetvények, banán- és cukornádültetvények látképei tárulnak az ember szeme elé. (Cukornád szirupot bármelyik piacon lehet venni, frissen sajtolják egy présgéppel. Mindenképpen kóstold meg!) Ha már kóstolásról van szó, akkor a főzőbanán, az accras de moruet  (túrós, húsos stb… lángos szerű bundában frissen kisütött kis falatkák) is kihagyhatatlan gasztronómiai kuriózum. Ami még nagyon finom és helyi fűszerekkel még ínycsiklandozóbb, az a purée de patate douce (édesburgonya püré). Előző blogcikkemben írtam már a bokitot és a coco sorbetet. A fent említett ételeket semmiféleképpen ne hagyd ki ha Gwadán jársz.

Ha mindent szeretnél látni legalább 2 szállást foglalj le. Nem nagy a sziget viszont sok időt spórolhatsz ha célirányosan indulsz neki a kalandnak. A Grand Terre részen inkább part menti szállások a kedveltebbek, a Basse Terre részen pedig a dzsungel mélyén, hegyoldalban lévő, az óceánra vagy tengerre néző szállások. Persze ezt az igényeitekre bizzuk. 

Dupla blogcikkem első részét itt találod: Guadeloupe egy igazi ékkő a Karib-tenger és az Atlanti-óceán ölelésében.

Váltsd valóra karibi álmaidat és tedd fel a nyárra a pontot egy felejthetetlen utazással Guadeloupe mesés szigetvilágára